A sok új és fura körömdíszítő termék és lakk körül ez a "bogyós" fogott meg igazán. Ezek mellett újdonság még a szöszös körömlakk, bőr hatású körömlakk, beton! hatású körömlakk és a listát szerintem még sokáig lehetne sorolni.
Szerintem ez a bogyós dolog inkább rövidebb körmöknél használható (jobban is néz ki rövid körmökön), egy hajlékonyabb hosszú körömnél könnyen lepattanna. Tartósságra jól bírja, még azzal együtt is, hogy állandóan birizgálom mivel nem vagyok hozzászokva az egyenetlen körömfelülethez. A fénykép készítése után lekentem fedőlakkal, enélkül a mindennapi teendők során folyton potyogtatnám a bogyókat a körmömről.
A bogyókat e-bayről rendeltem, 12 kis üvegcsényi szín került 2 dollárba (szemben az itthon kapható 5000 forintos kaviár köröm csomagokkal). Mire megérkezett a csomag addigra találtam itthon is egy lelőhelyet: Perfect Nails Fogarasi út vagy webshop 29 Ft-tól árulják a dekor golyókat.
Az elkészítése pedig baromi egyszerű: alaplakk, a választott színből 1-2 réteg, az utolsó réteg felkenése után egyből szórjuk rá a golyókat és pár másodperc után nyomkodjuk rá. Száradás után tehetünk rá fedőlakkot is ha tartósabbá szeretnénk tenni.
Amiket használtam:
- dekor golyók
- Maybelline mini colorama - 67 - Wonder Violet


Szép! :) Az alapszín is, meg a kaviárok is :)
Nagyon tetszik!
Azt hiszem ideje lenne nekem is kipróbálnom :-)
Nagyon szép lett a színkombináció és tetszik, hogy nem túl sűrűn borítják a gyöngyök :)
Én is kipróbáltam már(a P.N.-tó vettem 30 Ft-ér) de nagyon zavart, pedig csak a gyűrűsujjamon használtam :D
Az új textúrák közül a liqui sand vagy pixie duste,-minden cég máshogyan nevezi a sajátját- tetszik, vagyis az az egy amit élőben láttam:)
Pont sűrűn szerettem volna csak elbénáztam és nem mertem jobban összenyomkodni :P Nem mondanám, hogy zavar, bejön a felülete de természetesen ezért állandóan birizgálom :D
Igen-igen a liquid sand kimaradt, azok a lakkok még tetszenek az új textúrák közül..már csak arra leszek kíváncsi, hogy mennyire lesz szenvedős lemosni egy liquid sand lakkot :)
wow,a közeli képek nagyon jók lettek! :)
szép lett. :)
wow :O nagyon csini :D
Nagyon tetszik! : )Már én is néztem őket ebay-en, szerintem most meg is rendelem őket! : )
Jaj nagyon, nagyon szép :)
Linket kérhetek ezekhez a kaviárgyöngyökhöz? Köszi :)
http://www.ebay.com/itm/12-Bottles-600116-Mini-Steel-Bead-Bean-Bearing-Nail-Art-Tips-Decoration-Manicure-/370695364427?pt=LH_DefaultDomain_2&hash=item564f2a5f4b
innen rendeltem :)
Köszi szépen :)
És egy ilyen kis üvegcsében mennyi van? Úgy értem szerinted hány körömre lesz elég? :)
szerintem egy üvegcse 2 vagy talán 3x 10 körömre elég..és 12 üvegcse van benne :)
Köszi, akkor az elég :) olyan picikének tűnt, azt hittem kevesebb :)
pici is! de így is elég 2x 10 körömre minimum :)